Az éjszaka kísérteties csöndjét, a sűrű
villámcsapásokon kívül csak David fülsüketítő sikításai
törték meg. Én csendben loholtam utána, ahogyan csak a lábam
bírta. Szemeimből patakzottak a könnyek, de a heves zivatar
lemosott minden legördülő cseppet az arcomról. Édesanyám által
foltozott bakancsom el-el merült a sárban és erről eszembe jutott
Ő. Biztosan égre földre keres. Jól ismerem, biztosan nem nyugszik
addig, míg otthon nem tudja a kicsi fiát. De most nem gondolhattam
erre. Nem számít, hogy mennyire van sötét, hideg és hogy
mennyire hiányzik anyám – nem állhattam meg. Nem állhattunk
meg. Az életünk volt a tét. A másik két fiú, akiknek velnük
együtt sikerült megszöknie a rencsről, a másik irányba
menekültek tovább. Több esélyünk volt, ha szétválunk. A vádlim
és a térdem már égett a fájdalomtól, fogadom, egész eddigi
életemben nem futottam ennyit. Sőt, nem is hittem volna, hogy képes
vagyok egy ekkora távra. Mit ki nem hoz az ember fiából a
halálfélelem? Gondolataimat puskadörrenés szakította félbe.
Lőttek valahol, méghozzá nem is annyira messze. Úgy látszik,
mégsem sikerült akkora utat megtennünk, mint amennyit gondoltam.
David-del összenéztünk és egyetlen szóváltás nélkül
futottunk tovább a semmibe. Még mindig koromsötét volt, de a
vihar csendesülni látszott. Megengedtem magamnak egy pillantást
hátrafelé, magam sem tudom pontosan miért, talán éreztem,
ahogyan rezeg alattam a föld a közeledő gépjármű
rezonanciájától. Egy szörnyeteg két sárga szeme világított
élénken a messziben, majd ahogyan egyre közelebb és közelebb
merészkedett, a szemek nagyobbnak tetszettek és a brümmögő hang
is felerősödött. Tudtam, hogy nem tehetek semmit. Nincs esélyünk
az autóval szemben. Egy learatott gabonamezőn voltunk és bár,
hiába volt éjszaka, így sem láttam esélyt a menekülésre. Ennek
ellenére nem lassítottam a lépteimen, azt akartam, hogy ha eljön
az idő, mikor elkell magammal számolnom, lelkiismeret-furdalás
nélkül mondhassam ; én mindent megtettem a túlélésért. Ez volt
az utolsó gondolatom, mielőtt a lámpa teljes egészében
megvilágította gyönge, csuromvizes alakomat. Irtózatos feszítést
éreztem a vádlimnál – az előbb érzett izomláz ehhez képest
semmisnek hatott. Pillanatokon belül a földön voltam és éreztem
az autó forró alvázát szorosan a testem felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése