tag:blogger.com,1999:blog-63918643170322701022024-02-08T05:01:03.530-08:00Changing - Walter CollinsAnonymoushttp://www.blogger.com/profile/09124659455922045293noreply@blogger.comBlogger6125tag:blogger.com,1999:blog-6391864317032270102.post-4023593464746421292014-12-30T03:19:00.004-08:002014-12-30T03:20:54.046-08:00~Zárás<div style="text-align: center;">
<span style="font-family: Times,"Times New Roman",serif;"><span style="color: #999999;"><span style="font-size: x-large;">Kedves Olvasók!</span></span></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span style="font-family: Times,"Times New Roman",serif;"><span style="color: #999999;"><span style="font-size: large;"> Én a designer vagyok ezen a blogon de Szandi megkért hogy én jelentsen be.Gondolom sokan láttátok hogy Augusztus óta nem volt új fejezet.</span></span></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span style="font-family: Times,"Times New Roman",serif;"><span style="color: #999999;"><span style="font-size: large;">Sajnos nem is lesz több.Átvettem a blogot de nem tudnám folytatni a történetet.</span></span></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span style="font-family: Times,"Times New Roman",serif;"><span style="color: #999999;"><span style="font-size: large;">Még 2015-ig lesz elérhető a blog utána törlésre kerül.Bár ez még nem teljesen eldöntött......</span></span></span></div>
<div style="text-align: left;">
<span style="font-family: Times,"Times New Roman",serif;"><span style="color: #999999;"><span style="font-size: large;">Szóval:</span></span></span></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="color: red;"><span style="font-family: "Courier New",Courier,monospace;"><span style="font-size: x-large;">To Be Continued</span>.........</span></span></div>
Vései Rékahttp://www.blogger.com/profile/08822865501736846834noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6391864317032270102.post-76221700362369275812014-08-07T08:07:00.000-07:002014-08-07T08:07:00.120-07:00~Chapter 4<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">Gyönyörű napsütéses szombatnak ígérkezett,
megfelelő alkalom arra, hogy a nagyvárosi rohanásban a családok
együtt tölthessenek egy kis időt. Sokan ki is használták –
elmentek a gyerekekkel a parkba, fagyizni vagy csak úgy egyszerűen
sétálgatni a városban, élvezve a dalos pacsírták szakadatlan
éneklését. Ezek a boldog emberek, sajnos, nem az én családomhoz
tartoztak. Anyának vissza kellett mennie dolgozni, én pedig ott
ültem a párkányon, elegendő lelkierőt gyűjtve ahhoz, hogy
felhúzzam a bakancsomat és végre elinduljak feladni a levelet.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">Már éppen kiléptem a házból, amikor megéreztem,
hogy valami hiányzik. Édesanyám a kabátot mondta volna, ugyanis
az idő csalókás volt, hiába süt hét ágra a nap, azért még
mindig csak március volt. De én egyáltalán nem erre gondoltam.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">
„<span style="font-size: small;">Az órám! Levettem, amikor kezet mostam az ebédhez!”
- fedeztem fel magamban, majd visszarohantam a fürdőszobába és
újra a csuklómra csatoltam. Most már sokkal magabiztosabban léptem
ki a bejárati ajtón és indultam el a szomszéd utcában lévő
postaládához. Ahogyan kiértem a hatalmas fűzfák takarásából,
kicsit erősebben megcsapott a tavaszi hideg szellő. Talán mégis
kellett volna az a kabát. De mindegy, csak bedobom a levelet és már
megyek is haza. Befordultam a szomszéd utcán és távolban már
láttam a pirosló dobozt amire egy óriási boríték volt pingálva.
Összehúztam magam, hogy a szél a lehető legkevesebb testrészemet
tudja ingerelni. Odavánszorogtam a postaládához és bedobtam a
levelet, majd elindultam hazafelé. Utam alatt végig lehorgasztva
tartottam a fejemet és lépteimet figyeltem, mintha valami nyomná a
vállam. Valójában nyomta is, hogy nem élvezhettük ki a hétvégét
anyával. De még itt a vasárnap is, igaz nem olyan felpezsdült a
társadalmi élet még ma, de talán tudunk valamit együtt csinálni.
Ábrándozásomat egy kisebbfajta teherautó kereikenek csikorgása
szakította félbe, ami közvetlenül mellettem parkolt le az
útpatkánál. Ijedtemben felnéztem és a járműben egy fiatal
férfit láttam, az anyósülésen pedig egy fiút. Nem lehetett
sokkal idősebb nálam, talán csak pár evvel.</span></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Walter! Gyere gyorsan, hatalmas baj történt! -
mutatott ki a sofőr idegesen, hogy menjek már oda.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Egy pillanatig haboztam csupán. Nem ismerem ezt az
embert, akkor meg honnan tudja a nevem? De ott van mellette az a
fiú...A gyerek látványa pont elég volt ahhoz, hogy egy minimális
bizalmat gerjesszen bennem a férfi iránt, ezért kicsit
bátortalanul ugyan, de elindultam feléjük.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Szörnyű dolog történt, Walter! Az anyukád
balesetet szenvedett! - magyarázta levegőért kapkodva.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Micsoda? - értetlenkedtem.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Minket küldött, hogy vigyünk el hozzá a kórházba.
Gyere, szállj be! Thomas mellett lesz helyed! - ajánlotta fel és
azzal együtt már nyitotta is a kocsiajtót.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hezitáltam, de aztán megláttam a fiú arcát, ami
nem tanúsított semmi félelmet sem. És mi van ha igazat mond? Ha
anyát baj érte és ha most a hatodik érzékemre hallgatok, akkor
nem tudom őt majd megtalálni a kórházban?</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Rendben. - nyögtem ki végül, majd beszálltam az
autóba, amiről akkor még nem is sejtettem, hogy maga az ördög
vezeti, Gordon Northcott.</span></div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/08735573401302884093noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6391864317032270102.post-65634105241427080242014-08-06T15:43:00.001-07:002014-08-06T15:43:06.065-07:00~Chapter 3<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">1928. március 10.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">Már megint ez a borzalmas rémálom. Az éjjel négyszer
is fekeltem miatta, minden alkalommal átizadva a pizsamapólómat.
Ez most már mindig így lesz? Anya szerint telihold van – ő is
felkelt velem éjszaka, mert ébredéseimet sikításom is kísérte.
Milyen férfias. Annyira rémült voltam az álmok után, hogy azon
sem csodálkoztam volna, ha egy hatalmas tócsa lett volna a lepedőn,
de szerencsére idáig még nem jutottunk. Szorosan átöleltem
édesanyámat és a mellkasához bújtam. Lassan befeküdt mellém az
ágyba és együtt visszaaludtunk. Ezenkívül még egyszer ébredtem
fel azon az éjjelen.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br />
</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">Az ablakomon bevágó verőfényes napsütés
ébresztett, ahogyan szemhéjamon keresztül ingerelte pupillámat.
Kinyitottam a szemeimet, körülnéztem, majd miután nem találtam
senki mást a szobában, félre löktem a takarót, hogy
leellenőrizzem, nem következett-e be a legrosszabb.
Kisgyermekkoromban többször is előfordult, hogy bevizeltem, ha
nagyon megijedtem valamitől. Megkönnyebbült szívvel nyugtáztam,
hogy most semmi ilyesmiről nincs szó. Kinyújtóztattam minden
végtagomat, ugyanis eléggé elgémberedtek, hiszen egész éjszaka
összegömbölyödve bújtam anyámhoz. Kiszálltam az ágyból és
elindultam a konyhába, ahol az asztalon már a szokásos reggelim
várt, de most egy kicsi, ajándékos doboz is kiegészítette.
Arcomra mosoly ült és egyetlen szempillantást alatt elfelejtettem
a hátam mögött tudott, nyomasztó éjszakámat. Leültem az
asztalhoz és óvatosan felnyitottam a doboz tetejét. Egy óra. Nem
volt túl mutatós, sőt kifejezetten réginek tűnt, de emiatt nem
bánkódtam, kiskorom ellenére pontosan tudtam, milyen anyagi
körülmények között élünk. Kivettem az órát a tokjából,
majd a fény felé fordítva körbeforgattam, hogy jobban szemügyre
vehessem. Az ékszerben való merengésemet egy hang törte meg, ami
a hátam mögül érkezett.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Tetszik, kincsem? - kérdezte édesanyám bizakodva.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Igen, nagyon. Köszönöm szépen. - fordultam
mosolyogva felé, átöleltem, majd egy hatalmas cuppanós puszi
nyomtam az arcára.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Ez egy nagyon különleges óra. - mondta melegen.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Miért? - kérdeztem, reménykedve, hogy minimum egy
másik bolygóról származik.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Ez egy családi ereklye. A dédnagyapád vette még
nagyon-nagyon régen és azóta apáról-fiúra száll. -
magyarázta, miközben segített a csuklómra csatolni.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Szóval akkor...ez az apukámé volt? - a szemeim a
háromszorosára nőttek.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Pontosan, kincsem. - anya szemme könnyekkel telt meg.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Köszönöm! - megöleltem, kicsit erősebben, mint
terveztem, de nem tehettem róla. Soha életemben nem kaptam még
szebb ajándékot. Egy óra az apámtól, sőt az ő apjától és
még annak az apjától is! Végre van valami, amihez kötni tudom
őt. Ami biztosítja, hogy ő mindig ott lesz velem, bárhová vet
is a sors.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br />
</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">A nap hátralevő részében élveztem a drága,
lustálkodós szombatot. Átmentem Clintonék-hoz a szomszédba, mint
minden szombaton, de ezúttal én voltam az, aki egy kicsit kérkedett
az „új” holmijával. Vagyis csak úgy visszafogottan, nehogy
megbántsak senkit. Annál édesanyám azért sokkal jobban nevelt
engem. Marc-on látszott, hogy nincs oda az ajándékomért, de ez
természetes volt, hiszen neki milliószor szebb játékai és
ruhájai voltak. Az apukája rendőr és elég sokat vitt haza
havonta. Talán mi is sokkal jobban élnénk, ha a papa még itt
lenne, mármint úgy igazából, nem csak , mint egy szimbólum. Amíg
én Marc-cal kergettem a kutyákat az utcán, addig anya
előkészítette az aznap esti mozira szánt ruháimat és komótosan
kivasalta az ingemet és nadrágomat, majd az övéit is. Éppen a
jegyeket kereste elő a táskájából, amikor megcsörrent a
vezetékes telefonunk.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Halló, Christine Collins. - vette fel anya egy
hirtelen lendülettel a kagylót.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Christine, itt Amy. Annyira sajnálom, hogy ezt kell
mondanom, tudom, hogy terveid voltak az estére, de be kell jönnöd
dolgozni. - vallotta be a hölgy hívásának okát.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Mi? De hát mi van Carollal? - értetlenkedett
édesanyám.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Anne-nel mindketten betegek lettek. Állítólag valami
járvány van. - magyarázta Amy a vonal másik végén.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Anya kitekintett az ablakon és nézett egy darabig,
ahogyan önfeledten játszom Marc-cal és a skótjuhászukkal,
Molly-val.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Rendben, megoldom. Találkozunk a központban. - mondta
anyám kelletlenül.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Beletemette kezeibe az arcát és megengedett magának
egy könnycseppet. Sok hónapnyi spórolás után végre
megengedhettünk magunknak egy jelentősebb mozi film megnézését
és neki vissza kell mennie dolgozni. Ez így nagyon nem igazságos.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Miután átöltözött utcai ruhába, kijött hozzám
és megkért, hogy menjek be vele egy percre. Egyetlen szó nélkül
otthagytam Marc-ot és készségsen bementem anyával a lakásba.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Walter, édesem, tudom, hogy te kérted, hogy menjünk
el ma este moziba, de attól tartok, ez nem fog menni. - vallota be
nehezen anya.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–De hát miért? - kérdeztem kicsit elszontyolodva,
sokkal kevesebb szomorúságot mutatva, mint amekkora valójában
nyomta a vállamat.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Most hívott Amy, vissza kell mennem a
telefonosközpontba. - magyarázta, miközben rövid, barna hajamat
simogatta.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Nem baj, majd legközelebb. - nyögtem ki, belátva,
hogy hiába lenne minden próbálkozásom, ha dolgoznia kell, hát
dolgoznia kell.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Szeretném, ha elvinnéd a leveleket a postára, amiket
Jim bácsinak írtam. Nekem sajnos nem esik útba. - kérlelt engem.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Rendben, persze. A nagy postára? - kérdeztem vissza.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Nem, dehogy, oda nem engednélek egyedül, kincsem.
Csak ide, két sarokkal arébb a postaládához. - mondta
mosolyogva.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Rendben. - bólintottam, majd átöleltem édesanyám
gyönge testét.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Vigyázz magadra Walter! - puszit nyomott a homlokomra.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Mindig vigyázok. Tudod, nem félek semmitől...kivétel
az álmom. - vallottam be restellve.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Ne félj, elmúlik majd. Na de mennem kell, szia
édesem! Anyám kilépett a házból és én az ablakból figyeltem,
ahogyan rövidesen felszáll az érkező buszra és elhagyja az
utcát. Akkor még nem is gondoltam, hogy az volt az utolsó
alkalom, amikor láttam az édesanyámat.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"> </span></div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/08735573401302884093noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6391864317032270102.post-79162742363280539852014-08-05T11:00:00.004-07:002014-08-06T15:48:36.153-07:00~Chapter 2<div style="text-align: justify;">
<h4>
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="font-weight: normal;"> – </span><span style="font-size: small; font-weight: normal;">Állj a falhoz! - utasított anyám, szinte
lerángatva az étkezőszékről. Mára egy megrögzött mániájává
vált, hogy minden pénteken leméri a magasságomat a hálószobánk
ajtófélfáján. Ekkor még egy idióta rögeszmeként gondoltam
erre az úgynevezett hagyományra, de most már tudom, anyám egy
zseniális elme. Vagy inkább csak egy nagyszerű édesanya.</span><br /><span style="font-weight: normal;">– </span><span style="font-size: small; font-weight: normal;">Muszáj ezt mindig? Kétlem, hogy nőttem volna
egyáltalán karácsony óta. – duzzogva hagytam ott majdnem üres
műzlistálamat az asztalon és belátva, hogy nincs menekvés,
készségesen a megszokott helyre álltam és kihúztam magam. Anya
kezében egy vonalzó volt, amit a fejem búbjához helyezett, majd
a másik kezében lévő ceruzával meghúzta a jelzővonalat és
aláírta az aznapi dátumot. Március kilenc.</span><br /><span style="font-weight: normal;">– </span><span style="font-size: small; font-weight: normal;">Na látod, bogaram, egy egész centivel nagyobb
vagy! - mondta kicsit hangosabban és kicsit vidámabban, mint
amire szükség lett volna.</span><br /><span style="font-weight: normal;">– </span><span style="font-size: small; font-weight: normal;">De most már gyere, elfogunk késni. – csókolta
meg a homlokomat és visszament a szobánkba, hogy előkészítse
nekem ruháimat.</span><br />
</span><div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br />
</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br />
</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">Miután elkészültünk kéz a kézben kisétáltunk a
házunkkal szemben álló buszmegállóba. Éppen csak, hogy elértük
a patkát, a busz megérkezett.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;"><br /></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Jó reggelt Mrs Collins! Walter! - biccentett kedvesen
Mr Archler, a sofőr, miközben én egy kedves mosollyal nyugtázva
felmutattam a bérletemet, majd hátrafurakodtam és kerestem
magunknak két ülőhelyet. Általános iskola. Idén végzek az
elemi iskola harmadik osztályával és szerencsére elég jól
megy. Anyu szerint, egyszer majd feltalálok valami nagy dolgot vagy
akár kijutok a Holdra. Na persze, minden anya ezzel bíztatja a
gyermekét a tanulásra. Az út az iskoláig mindig nagyon gyorsan
elment, a házak és a táj összemosódott a szemeim előtt,
ahogyan keresztülhajtottunk a városon. Nem beszéltünk anyával,
még mindkettőnknek reggel volt. Húsz perc buszozás után
édesanyám felállt a helyéről és megfogta a kezemet, hogy
elkísérjen a leszállóajtóig, el ne essek a nagy fékezésektől.
Kirángattam a kezemet a szorításából, talán kicsit
ingerültebben, mint kellett volna, de akkor, utáltam még mikor
ezt csinálta. Nagy vagyok már, nem esek el. Természetesen, amint
elindultam egyedül az ajtóhoz, a busz egy hatalmasat fékezett és
én a földre buktam. Anya utánam sietett és felsegített.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">– <span style="font-size: small;">Na ezért kell megfogni a kezemet. - mondta egy
sokat mondó pillantással. A busz megállt az iskola előtt és egy
cuppanós puszi kíséretével leszálltam a járműről.
Megfordultam és néztem anyát eltűnni a felszálló emberek
tömkelegében. Ő tovább ment, a belvárosban dolgozik a
telefonközpontban. Fontos beosztása van, legalábbis a
műszakbeosztás szerint. Természetesen mindig ő az aki
éjszakázik, de anyagi szempontból nagyon kellett nekünk az a
túlóra. Amióta édesapám elment, az addig sem valami kedvező
havi jövedelmünk is a negyedére csökkent. Mikor a busz kifordult
a sarkon, elindultam az iskola bejárata felé, ahol a barátaim már
vártak.</span></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br />
</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">A megszokott időpontban, délután négy órakor anya
már az iskola előtt várt, mosolyogva.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Mi volt a suliban? - kérdezte kedvesen és átfogta a
vállaimat, ahogyan a buszmegállóhoz sétáltunk.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Semmi különös...A dínókról tanultuk. Ja és
verekedtem Billy Monkovsky-val. - valottam be, mintha ez a világ
legtermészetesebb dolga volna.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Mi történt? - kérdezte anyám egy cseppnyi
aggodalommal az arcán.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Megütött. - sütöttem le a szememet.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Visszaütöttél?</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Bólintottam.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Helyes. - ezen a kijelentésén eléggé meglepődtem.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Látva frusztrációmat, folytatta.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Első szabály, nem emlékszel? Soha ne kezdd a bunyót,
de mindig te fejezd be! Miért ütött meg?</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Mert megütöttem. - húztam el a számát.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Te ütöttél először? De hát miért? - megálltunk
és anya lehajolt hozzám, hogy a szemembe nézhessen.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Azt mondta, hogy apa azért ment el, mert nem
szeretett. - legszívesebben sírtam volna, de minden felgyülekvő
érzelmemet visszafojtottam.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Szívem, ez nem igaz. Te is tudod, hogy a papa a
mennyben van. - magyarázta édesanyám kivörösödő szemekkel.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Bólintottam. Ahogyan feltörtek szomorú emlékeim
apám halálával kapcsolatban, rájöttem, hogy édesanyám még
itt van velem, ezért félretettem minden gőgömet és újra
kisfiúként szorosan megöleltem.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Holnap elmegyünk a moziba? - kérdeztem reménykedést
színlelve, de már tudtam a választ.</span></div>
<div align="JUSTIFY" style="font-weight: normal; margin-bottom: 0cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">–Hát persze kincsem. - anyám arcára hatalmas mosoly
ült. – Hát persze. </span></div>
</h4>
</div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #999999;"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><b></b></span>
</span>
<div>
<span style="color: #999999; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><b>
</b></span></div>
</div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #999999;"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><b></b></span>
</span>
<div>
<span style="color: #999999; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><b>
</b></span></div>
</div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify;">
<span style="color: #999999;"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><b></b></span>
</span>
<div>
<span style="color: #999999; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><b>
</b></span></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="color: #999999;">
</span></div>
<div>
</div>
<ul>
</ul>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/08735573401302884093noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6391864317032270102.post-42417259512449636612014-08-04T05:43:00.005-07:002014-08-06T15:46:28.763-07:00~Chapter 1<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">1928. március 09.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">Tejfehér köd ült a szobára. A helyiséget
megtöltötte ezernyi apró kis lélegzetvétel hangja, egyre csak
szaporábban kapkodva oxigénért. Reszkettem a félelemtől, na és
a csontig hatoló hidegtől. Különös szag terjengett a levegőben.
Leginkább az ammónia átható bűzére emlékeztetett ; csak
remélni tudtam, hogy nem valami őrült zseni titkos rejtekén
vagyok, mint abban a darabban, amit anyámmal tegnap néztünk a
színházban. Utáltam a színházat, pláne tegnap amikor féltem
utána hazamenni a sötétben, hiába nem voltam egyedül. Az
Istenért sem vallottam volna be senkinek, mennyire félek. Most
egészen más volt a helyzet. Mindenem odaadtam volna, csak hogy
valakinek elsírhassam kétségbeesésemet. A terem ajtaja hirtelen
egyetlen éles nyikorgással kitárult. Szívem jéggé dermedt. Még
mindig hallottam a többi aprócska hang zihálását, de már
valamiféle állat által kiadott segélykiáltással is vegyült.
Kotkodálás? Városi gyerek vagyok, de a tyúkok hangját bárki
felismeri. Igazam lett, legalább fél tucat szárnyas kezdett
veszettül szaladni felém. A ködtől, csak akkor láttam őket,
amikor az egyik barna tojó félelmében véletlenül megcsikarta
csupasz bokámat, ami kikandikált szegényes nadrágomból. Mikor az
állatok lenyugodtak, hirtelen a többi hang is eltompult. Egyetlen
zaj zavarta még a fülemet ; egy testes ember léptei, ahogyan
bakancsa alatt ropogott a friss széna. Egyre közelebb és közelebb
éreztem a hangot. Tudtam, hogy még pár lépés és elér engem. Ő
is pontosan tudta és azt is, hogy mit keres. Rettegéstől teli
lidérces álmomat édesanyám ébresztő órája törte meg. Szemeim
kipattantak és testemet az édes megkönnyebbülés felszabadító
érzése járta át. Éreztem, ahogyan arcomon gurulnak a kövér
könnycseppek és hajam homlokomra tapadt, mintha az álombéli köd
tükröződne rajta. Anyám kiszállt a szemközti ágyról, vékony
alakjára hálóköntöst terített és az ágyamhoz sétált,
hatalmas mosollyal az arcán.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;"><br /></span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;">–</span>Jó reggelt, Walter! - mondta melegen, de arcáról
azonnal eltűnt a mosoly, mikor meglátta szörnyű ábrázatom.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;">–</span>Kincsem, jól vagy? Lázad van? – faggatott
aggodalmasan és már indult is a lázmérőért.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;">–</span>Nem anya, nem vagyok beteg. Csak...rosszat álmodtam. –
vallottam be szégyenkezve. Egy ekkora fiút, mint én, nem
szabadna, hogy kikészítsen egy egyszerű rémálom.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;">–</span>Biztos, Walter? Megijesztesz. – felelte anyám
vallomásomra kicsit kételkedve.<span style="text-indent: 0.85cm;">–</span></span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;"> </span>Igen, persze. Megyek inkább felöltözöm, mielőtt
elkésnék. – sandítottam rá, egyik szememet becsukva.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;">–</span>Walter, a kilenc éved alatt egyszer sem izgatott, hogy
elkésel-e valahonnan. – nevetett anyám.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;">–</span>Hát, ezentúl más lesz. – válaszoltam
magabiztosan.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;">–</span>Majd meglátjuk. Gyere, elhül a reggelid. –
simogatta a hátamat, miközben feltápászkodtam az ágyról.</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;">–</span>Ez csak műzli. Az pedig hidegen jó. – morogtam
magamban. Eddig tartott az ígéretem, hogy mindig pontos leszek.
Megvárom, míg kihül az étel és csak azután készülődök.
Miért kell mindent úgy elsietniük az embereknek?</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span style="text-indent: 0.85cm;">–</span>Miközben
reggelimet majszoltam, anya bekapcsolta a rádiót és a reggeli
szépítkezés mellett együtt hallgattuk az aznap hajnali híreket.
Szerettem ezeket a reggeleket, persze, a rémálmomat leszámítva.
Biztonságban éreztem magam a házunkban, az anyámmal az
oldalamon. Bármennyire próbáltam magam nagyfiúnak beállítani,
igenis szükségem volt még a törödésre. Kár, hogy ezt akkor,
még nem vallottam be senkinek és menekültem a közös programok
elől. Elrontottam. Akkor még nem is sejtettem, hogy egy napon,
mennyire fog hiányozni mindez és hogy vérfagyasztó álmom
egyszer majd valósággá válik.</span></div>
<span style="color: #999999;"><br />
</span><br />
<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm; text-indent: 0.85cm;">
<br /></div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/08735573401302884093noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6391864317032270102.post-23703130212083880822014-08-04T05:40:00.002-07:002014-08-06T15:44:28.368-07:00~Prológus<div align="JUSTIFY" style="margin-bottom: 0cm; text-indent: 0.85cm;">
<div style="margin-bottom: 0cm; text-align: justify; text-indent: 0.85cm;">
<span style="color: #666666; font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: small;">Az éjszaka kísérteties csöndjét, a sűrű
villámcsapásokon kívül csak David fülsüketítő sikításai
törték meg. Én csendben loholtam utána, ahogyan csak a lábam
bírta. Szemeimből patakzottak a könnyek, de a heves zivatar
lemosott minden legördülő cseppet az arcomról. Édesanyám által
foltozott bakancsom el-el merült a sárban és erről eszembe jutott
Ő. Biztosan égre földre keres. Jól ismerem, biztosan nem nyugszik
addig, míg otthon nem tudja a kicsi fiát. De most nem gondolhattam
erre. Nem számít, hogy mennyire van sötét, hideg és hogy
mennyire hiányzik anyám – nem állhattam meg. Nem állhattunk
meg. Az életünk volt a tét. A másik két fiú, akiknek velnük
együtt sikerült megszöknie a rencsről, a másik irányba
menekültek tovább. Több esélyünk volt, ha szétválunk. A vádlim
és a térdem már égett a fájdalomtól, fogadom, egész eddigi
életemben nem futottam ennyit. Sőt, nem is hittem volna, hogy képes
vagyok egy ekkora távra. Mit ki nem hoz az ember fiából a
halálfélelem? Gondolataimat puskadörrenés szakította félbe.
Lőttek valahol, méghozzá nem is annyira messze. Úgy látszik,
mégsem sikerült akkora utat megtennünk, mint amennyit gondoltam.
David-del összenéztünk és egyetlen szóváltás nélkül
futottunk tovább a semmibe. Még mindig koromsötét volt, de a
vihar csendesülni látszott. Megengedtem magamnak egy pillantást
hátrafelé, magam sem tudom pontosan miért, talán éreztem,
ahogyan rezeg alattam a föld a közeledő gépjármű
rezonanciájától. Egy szörnyeteg két sárga szeme világított
élénken a messziben, majd ahogyan egyre közelebb és közelebb
merészkedett, a szemek nagyobbnak tetszettek és a brümmögő hang
is felerősödött. Tudtam, hogy nem tehetek semmit. Nincs esélyünk
az autóval szemben. Egy learatott gabonamezőn voltunk és bár,
hiába volt éjszaka, így sem láttam esélyt a menekülésre. Ennek
ellenére nem lassítottam a lépteimen, azt akartam, hogy ha eljön
az idő, mikor elkell magammal számolnom, lelkiismeret-furdalás
nélkül mondhassam ; én mindent megtettem a túlélésért. Ez volt
az utolsó gondolatom, mielőtt a lámpa teljes egészében
megvilágította gyönge, csuromvizes alakomat. Irtózatos feszítést
éreztem a vádlimnál – az előbb érzett izomláz ehhez képest
semmisnek hatott. Pillanatokon belül a földön voltam és éreztem
az autó forró alvázát szorosan a testem felett.</span></div>
</div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/08735573401302884093noreply@blogger.com0